2017. január 8., vasárnap

Első hétvége, első gyülis alkalom

Mindjárt eltelik az első hétvége

Tegnap voltunk bevásárolni Dáviddal, aki a család kisebbik fia. Ő 21 éves, itt nevelkedett fel, teljesen otthonosan mozog. Egy-két apróságot kellett vennem (tusfürdő, sampon, képkeret). Vettünk élelmiszert is.
Beszélgettünk a helyi szokásokról, kultúráról. Az itteni emberek nem annyira közvetlenek. Ezt meg kell majd szoknom. Ráadásul a kezdő beszélgetési szintről nem könnyen válik bizalmi szintre a kapcsolat.
Hazajöttünk, rövid időn belül érkezett Dávid barátnője, Anna. (Természetesen) szőke, hosszú hajú lány :) . Nagyon kedves, jól tud angolul. Az apukája pásztor egy másik itteni gyüliben.
Főztem (nekik is), mert hiányzott a főtt kaja. Bolognaira esett a választás. Kicsit más színe és íze van az itteni marhának, de elkészült.
Ma volt az első gyülekezeti alkalom. Dávid gyülijébe mentünk el. 12-kor kezdődött az istentisztelet. Nagyon sok fiatal, kisgyerekes család volt. Egy üzletközpont "színházszerű" termét bérlik, így a hangosítás és a fények is nagyon jók voltak.
A pásztor témája az új év első alkalma lévén a Nye veien (níjje vájjen) (új út) volt. Kaptam egy rádiós fejhallgatót, amin keresztül hallhattam az angol fordítást. Főbb mondanivalója: 
- a házi csoportoknak maximálisan törekedniük kell az új emberek befogadására, az evangélium közvetítésére, hogy meglelhessék Krisztust, az Új Utat.
- szolgálatba kell becsatlakozni, akinek talentumai, ajándékai vannak, kezdje el használni
- az imádság során még közelebb kell kerülnünk az Úrhoz, hogy meg tudjuk hallani, amit mond

Kedvesek voltak. A végén odajöttek hozzám néhányan. Üdvözöltek. Rögtön megismerkedtem egy Miskolcról 5 évvel kiköltözött férfival, Csabával. Nagyon kedves. Érdekes volt, hogy angolul szólítottam meg és magyarul válaszolt, mikor odajött hozzám :)
Ezután a fotós emberkével is megismerkedtem. Van egy Canon 6D-je, illetve egy saját fotós cége. Sokat fogok tőle tanulni, tuti. Rögtön kértem is tőle egy új profilképet.
Feliratkoztam én is jelentkezési ívre, hogy szívesen részt veszek valamely technikai szolgálatban.

Íme néhány kép és egy teljes dicsőítés, ill egy részlet:

Ágitól kaptam, még nem bontottam ki...


Készül az ebéd délután 4-kor. Itt ekkor ebédelnek.



Dicsőítés. Nagyon jó hangja van a lánynak. (természetesen szőke és hosszú hajú... bár állítólag festi)  


A női pásztor pár szót szól

Nye Veien - Új út. A férfi pásztor prédikál




 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése