2017. január 14., szombat

Baptista gyüli, első ifis alkalom, åpent hus, első túra

Csütörtök, péntek este, szombat

Elérkezett a hétvége. Csütörtök-péntekre megtelt a kamion. Nem nagyon volt sok feladat, már alig tudtuk hova tenni a friss eszközöket.

Baptista gyülekezet
Estére kinéztem magamnak egy itteni baptista gyülekezetbe. Bringával mentem ki, jól leizzadtam, mire odaértem egy domb tetejére. Kicsit mellé nyúltam az első alkalommal, mert éppen egy "Szabadság Krisztusban"-szerű alkalom kezdődött. Ettől függetlenül kedvesek voltak. Most vasárnap megnézem az ottani istentiszteletet.

Ifjúsági alkalom
Péntekre már nagyon vártam az ifjúsági alkalmat. Kíváncsi voltam, hogy milyen a fehérvárihoz képest. Hát kicsit más volt. Kb, mint a vasárnap alkalom volt. Dicsőítés, egy rövid tanítás. Ez arról szólt, hogy Jézus mindig ugyanazt képviselte, de ugyanakkor nem mindig az ismert (megszokott) úton /módon járt el. Merjünk kilépni a megszokásokból! (állítólag egy amerikai kutatás szerint azok a férfiak, akik nem mindig ugyanazon az úton mennek dolgozni nap-mint-nap, náluk számottevően kisebb az alzheimer-kór valószínűsége)
Ezután kávéház következett. Itt már ismerkedni is tudtam. Megismertem egy srácot, aki matróz egy hajón. Mesélt érdekes sztorikat.
A kávéház után jött a legérdekesebb része az alkalomnak. Minden pénteken este 10 után (miután összepakolták a kávéházat) van egy "nyitott ház" (åpent hus). Az egyik családnál összejönnek a fiatalok. Játék, beszélgetés, ping-pong, PS3, süti, chips. Itt is sikerült új emberekkel megismerkednem.

Első túra
Gyönyörű idő, remek levegő. A képek magukért beszélnek.










































1 megjegyzés: