2017. január 10., kedd

Holnap már a hét közepe

Az első unott nap...

Igen, ma unatkoztam. Pedig ma többet dolgoztunk, mint tegnap. Még futni is elmentem munka után 12-kor.
Valószínű, az itteni fények kicsit megviselnek. Majdnem mindig kevés nekem a fény még napközben is. Kb 10-11 között a legideálisabb.
A kollégák érdekesek. Mindketten 33 évesek, tehát csak kicsit idősebbek nálam. Az egyik állítólag nagy bizniszmen volt. Többször kifejtette, hogy már nem bízik az emberekben. Ettől függetlenül jó fej. Ő 2.5 éve dolgozik itt.
A barátja, aki 2 hónapra jött csak ki - amíg én meg nem érkezek -, ő is jó fej. Annyi, hogy ő kicsit más szinteken mozog. Fogalmazzunk úgy, hogy nagyon nem keresztény. (ebbe belefér minden) Az Úr velem van, nem tudnak olyat kérdezni, amivel megfognának.
Mit csináltam még ma? Elkezdtem olvasni a Szűcs Judittól kapott könyvet (Sergio Scataglini: A tizenkét bűn), illetve van egy sorozat, aminek az első pár része már mutatja az itteni emberek jellemét (Vikingek). Meg kell találnom a balanszt, nehogy függője legyek. Inkább olvasnom, futnom kell. Sőt még hálát adok az Úrnak, hogy rászoktatott arra az elmúlt évben, hogy a Budapesti Autonóm Gyülekezet, Veszprémi Keresztény Gyülekezet, Péceli Baptista Gyülekezet, Kecskeméti Baptista Gyülekezet és a Barkóczi Sándor tanításait nézzem/hallgassam YouTube-on. Az is jó érzéssel tölt el, hogy jó hosszú ideig tart mindenkiért imádkoznom, aki a listámon van. Akkor csend és minden ki van kapcsolva körülöttem.
Várom már, hogy itt legyenek a többiek és tudjuk tovább szervezni a norvég sulit, valamint a gyülekezetes munkákat.
Megvannak a tervek, csak türelmesnek kell lennem. Tényleg fura h itt az emberek 9-10-kor kelnek és 1-2-ig élnek hajnalban. Én el vagyok csúszva 3-4 órával. Még meg kell szoknom.
Holnap lesz az első házi csoportos bejelentkezésem a Mártiék csoportjába Skypon. De erősen gondolkozom azon, hogy késve akár, de el tudnék menni az itteni egyik házi csoportra. Vasárnap meghívott a fotós, aki a profilképet csinálta rólam. Ő vezeti a csoportot. Így legalább még több embert ismerhetek meg.
Közben a neten megtaláltam egy "norvégiai magyarok" közösséget Stavangerben (kb 10 km). Ezen is gondolkozok, talán érdemes lenne oda is elmenni valamikor.
Számítok az imáitokra nagyon!

Nézzük a mai képeket!

Az imalistám (2,5 oldal). Ha ezt olvasod, rajta vagy!








Irány futni! A futás során fényképeztem nektek párat. Nagyon tetszik ez az új felső... :)

Ez pedig az új profilkép


5 megjegyzés:

  1. Annyira jó, hogy így szinte pár centire vagy csak tőlünk! :)) Ne is érezd magad távolabb, Isten Szentlelke összeköt! (Óriási ötlet ez a blog!!)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon élvezem a blogod, mivel én is nagy blogíró voltam anno.. :) sok sikert a Scataglini-hez, az egyik leginkább jellemépítő könyv, amit valaha olvastam. Isten áldjon!

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés