Meleg víz
Előző bejegyzés óta eltelt pár nap.
Jó volt látni, hogy sokan gondolnak rám. Kaptam néhány jó szót többektől is. :)
Csütörtökön voltunk enni a városban. Finom volt a kaja, bár elég kevés volt az adag. Ittam végre egy tradicionális sört is. :)
A hét közepén eszembe jutott, hogy milyen jó lenne bejelentkezni a vasárnapi fehérvári istentiszteletre Skype-on. Meg is szerveztük a technikus srácokkal.
Jó volt látni az emberek ahogy hallanak, látnak engem majd' 2 hónap után. Én sajnos nem hallottam semmit valami technikai baki miatt, de a reakciókat láttam. Sokat segített a lelki állapotomon.
Pénteken a Klippen pünkösdi gyülekezetben voltunk ifjúsági alkalmon, illetve vasárnap is az istentiszteleten, ami 11-kor kezdődött. Tehát szuperül össze tudtuk szervezni a 10-órás fehérvári alkalomra való bejelentkezést. :)
A Kálmán prédikált illetve beszámolt a megtéréséről, evangelizációs szolgálatáról. Felajánlottam, hogy felveszem kamerára. Érdekesség, hogy hiába modern a gyülekezet, eddig még nem vették fel sosem az igehirdetéseket... Lehet, hogy be kell indítani egy ilyen szolgálatot??? ;)
Szombaton egy Stavangerben lévő magyar közösség rendezvényén voltunk. Fura volt hirtelen 20-30 magyar társaságában lenni, érteni minden szót, stb. Szereztem új ismerősöket, ötleteltünk, szervezkedtünk következő alkalmakat illetően.
A hét felemásan indult. Sok kedvem nem volt dolgozni, mert az ifjúsági alkalom szervezése lassabban megy, mint gondoltam. Itt mindenki ráér, nem kapkodnak el semmit.
Szerdára van betervezve az első találkozó a szervezőkkel.
Íme néhány kép az elmúlt napokból:
![]() |
| egyik este |
![]() |
| vasárnapi istentisztelet. Ja és a fényképezőgépem :) |
![]() |
| Az a bizonyos kajálás. A sör nagyon finom volt. 7,5% |
![]() |
| Åpent hus képek. Finom volt a süti. Nagyon édes volt. A lenti képen még lehetett pluszban cukoröntetet rátenni. |
![]() |
| Norvégiai magyarok találkozója. Csirkepörkölt. Úgy bezabáltam, bocs beettem belőle..... |
![]() |
| Mind-mind magyar |
![]() |
| NORvégiai MAgyarok torta |
Videók: (kattints a szövegre)
Magyar találkozó
Pénteki ifis alkalom












Jó látni, hogy minden rendben van veled Barátom!
VálaszTörlésCsak így tovább!