2017. április 15., szombat

"Lightos" 2 hét

"Lightos" 2 hét

Az elmúlt két hétben nem történt olyan sok esemény. Inkább a készülődés jellemezte ezt az időszakot.
Készülődés a Húsvétra. Arra az ünnepre, amikor helyettem lett kifizetve minden. Minden, amit elkövettem, elhibáztam. Hálával tartozom Jézusnak, mert mindezt helyettem is és egyben értem is véghez vitte.
Az előző blogban kifejtettem, hogy volt egy érdekes összejövetel, ami kicsit megrázott, elgondolkoztatott... Akkor sétálva hazafelé jött a döntés, hogy 2 hét részleges böjtöt indítsak el. Ez több részből állt. Többek között az édesség megvonása és a csend munka után. Miért édesség? Ez volt, ami a stressz, hiányérzetet kompenzálta. A csend pedig az elvonulás.
Mind közül a csend kivitelezésével volt a problémám. Mindig jött valami. Telefon, segítség, kötelező megbeszélés, túlóra. De mégis elég volt ahhoz, hogy kicsit a magányomban legyek néhány órát.
Próbáltam hasznosan kihasználni a csendes időt. A norvég tanulásával el voltam maradva illetve folytattam a Bibliatanulmányozásaimat.

Megfogalmazódott bennem ez idő alatt 1-2 dolog:
- hol vannak azok a sebezhető pontjaim, melyek által kizökkenthető vagyok. Amikor a Vádló kérdéseket tehet fel, hogy "hogy képzelem? Ki vagyok én, hogy én szolgálatban vagyok? Miért pont én? Elég vagyok ehhez?". "Hogy lesz az én életem?, feleségem?, házasságom?, gyerekeim?. szolgálataim?"
- hogyan mondom el az evangéliumot, hogy az örömüzenet legyen.

Egyedül Krisztus a Szent Szellemen keresztül foltozza be ezeket a sebeket, réseket. 
EZEKÉRT MIND MEGHALT! MEGHALT! ÖNKÉNT. Senki nem kényszerítette. Helyreállított, szabaddá tett, SZABADDÁ. Senki nincs már, aki korbácsolhatna, köpdöshetne, rugdoshatna, üthetne, megfeszítene. ELVÉGEZTETETT.

Vasárnap telik le a 2 hét.
A csendet május 1-je után újra fogom indítani.

Pár kép, videó:
Előző vasárnap voltunk egy 96. születésnapját ünneplő evangélistánál Moi nevezetű településen innen 1.5 órára.
Érdemes meghallgatni.









Elég modern idősek otthona
 



Húsvéti vacsora
Sült bárány




Kirándulás a Rogaland Arborétumba
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése