2017. április 24., hétfő

"Nagyon kemény"

"Nagyon kemény"

Elég mozgalmas és leterhelő volt az elmúlt néhány nap.

Nézzük sorban:

Internasjonal Fest
Nagyon izgalmasan lett beharangozva már több, mint 1,5 hónapja.
A Klippen gyüliben nagyon sok nemzet találkozik. Sok országból vannak jelen.
Minden nemzet készített valami ételt vagy süteményt. 21 féle kaja, illetve édesség volt összesen.
István már régóta készült a táncra és a Mily nagy vagy Urunk című dicsőítő dal eléneklésére. Utóbbi érdekessége, hogy a refrént különböző nyelveken adták elő a csoportok.
Az ételekről, hangulatról, éneklésről és a táncról összeállítást az alábbi videóban foglaltam össze:










Magyar vendégek
István vendégeket várt a hétvégére. Lídi - a húga - és Veroni(ka) - az egyik barátja - érkezett hozzánk.
Ők is részt vettek a nemzetközi eseményen szombaton. Vasárnap pedig Nórával - egy másik magyar lány, aki 20 éve itt él - 4-esben elmentünk kirándulni, illetve ismét kajálni a Klippenbe este.
Jó fejek, jól szórakoztunk.

Pénteken munka után eléggé megrázó dolog történt...
Egy félreértésből adódóan elég nagy vita kerekedett amiben a főnök, István és én is érintett voltam. Én fedeztem fel egy problémát, ami rántott magával más dolgokat is. Kiderült, hogy ez csak hab volt a tortán. Óriási veszekedés lett. Beálltam a főnök és István közé. Kaptam elég rendesen... Az igazság mellett álltam ki és nem hagytam, hogy alázzanak egy védtelen embert. Jó hangos volt... Istennek hála, kifejezett tettlegesség nem volt. Eltartott egy ideig, többszöri normál hangvételű "megbeszélések" után nyugvópontra került az ügy (viszonylag). A végkifejlet az lett, hogy István vasárnap reggel hazarepült, elküldte a főnök.
Kicsit bekevert, hogy a vendégeinek még maradnia kellett egy ideig, ugyanis a repjegyük hétfőre szólt. Szerencsére ők nem hallhatták.

Hogy most mi lesz?
Új ember fog érkezni valamikor, addig pedig helyettesítést szerveznek nekem. Így nem leszek egyedül.
Velem mi lesz? Imatéma. A szolgálatom a legfontosabb, nem a munkért jöttem ide. Tehát az Úr kezében van. (Máté 19:29)

Szolgálati fejlemények:
- Hivatalosan is elindult a házi csoport. Nemzetközi lesz. A brit házaspár vezetésével. Ez lesz az egyetlen, ahová bárki jöhet. Barátaikat, ismerőseiket is hívhatják az emberek. (a többi házi csoportba csak ismerős emberek mehetnek, újak nem). Ki lett hirdetve a gyülekezetben.
- A pásztorral folytatódnak az egyeztetések az evangelizációs, kamerás, fényképezős szolgálatot illetően a következő napokban. Szívesen lát engem. Ennek örülök nagyon.

Egyéb:
Megkaptam a tartózkodási engedélyemet a múlthéten. Már csak a hivatalos papírok kellenek postán a bankszámlához például vagy akár (kiegészítő) munkát vállalni.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése