2017. május 9., kedd

Kirándulások, új kolléga

Kirándulások, új kolléga

Eléggé zavaros volt az elmúlt jó pár nap. Most is egy kicsit visszafogottan tudok írni.

Első hét: egyedül voltam a főnökkel.

Második hét: megjött Gábor kedden. Már rég óta szerveztük a kijövetelét. Istennek hála, nem vettük meg neki korábban a jegyet a hónap második felére. Így ki tudott jönni úgy, hogy az útja ingyen volt, illetve még bért is kap. Sokat kirándultunk eddig, még tervezünk 1-2 helyre menni.
Első gyülis alkalmaira elvittem Gábort. Tetszett neki. Megláthatta, hogy milyen közösségben munkálkodok itt. :) Az első dicsőítő éneknél megérintette őt a Szent Szellem. Azt érezte, hogy mindjárt sír... :)
Kirándulás 1-2 helyre. Többek között a Preikestolen (prédikálószék) lett célba véve. A széléről 600 m a mélység... Az érzésért és a kilátásért 4-4 km-t kellett gyalogolnunk.
Szombaton a kirándulások között elmentünk a szokásos konyhaszolgálatra. Kevesen voltak a jó idő miatt, de így is tudtunk beszélgetni.

Harmadik hét: Megjött az új kolléga. Jó fej. Tanult ember. Tele bizonyságokkal.
Csütörtökön lesz a következő házi csoportos alkalom. Vannak magyar és Fülöp-szigeteki meghívottaim is rá.

Továbbra is imatéma a szolgálat-munka páros.

























Jó a kilátás

Szombati konyhaszolgálatra is elvittem Gábort. Középen a szolgálat vezetője.

A Preikestolen-en a kajánk

Délelőtti bringázás. Kicsit ki vagyunk.... (izzadva is)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése