2017. június 16., péntek

Az igazi misszió 3-4. nap

Az igazi misszió 3-4. nap

Úgy alakult, hogy reggeltől voltam a gyülis étteremben. Így a főzésben is aktívan segítettem.
Húúúú, nagyon finom csokitorta is volt. Rögtön ettem belőle. :)
Drogosok, alkoholisták kapnak itt főtt ételt, illetve csomagolnak nekik valami szendvicsfélét is.

Bringával mentem. Kicsit szétszórt vagyok az elmúlt napokban. Sok a gondolat a fejemben. Azt hittem, hogy elhagytam a biciklizáram kulcsát (miután lelakatoltam a bringát). Tűvé tettem mindent. Hazajöttem, itthon sem volt sehol. Utolsó lehetőségként gondoltam, hátha a bringa körül esett ki a kezemből. Természetesen ott volt a láncon. Ráesett... hát szuper :)
Ugyanígy jártam a bukósisakommal is. Azt sem találtam sehol miután hazaértem. Itthon esett le, hogy anélkül jöttem haza. Megint nem volt sehol. Ez is közel volt a bringához... Komolyan mooondooom, hihetetlen. :)

Tehát csütörtökön konyhaszolgálatban voltam. Közben el kellett rohanni az IKEA-ba az egyik szolgálóval, ugyanis ajándékba kapott a konyhaszolgálat egy komplett konyhabútort. Természetesen az új piros autóval mentünk. Ez az amiért imádkoztak a szolgálók. Ha jól emlékszem 20.000 koronáért (700.000 Ft) imádkoztak, de 50.000-rel áldotta meg az Úr az imát. De nem biztos, hogy pontosak a számok. Az arány helyes.



Pénteken egy testvérpár keresett meg, hogy segítsek nekik.
Először sittet kellett pakolni. Újra ott, ahol kedden voltam.
Ezután elmentünk 2 üzletbe is. Egyikben egy mosógépet rendeltünk meg, a másikban pedig fürdőszoba csempét vásároltunk a hozzátartozó cuccokkal együtt.
Felpakoltuk az utánfutóra, aztán irány Hommersåk. (homesók) Egy nem messze lévő város. Itt újítanak fel egy lakást.
A két fiú közül az egyik aktív gyülis tag a helyi pünkösdi gyülekezetben. Meg is mutatták az épületet. Nagyon modern. Elmesélte, hogy nagyon megtetszett neki a hirdetésem. Ők is rendeztek egy hasonló felajánlást 1-2 hete. Ingyen mosták le a kocsiját az embereknek és közben beszélgettek velük. Mutatott is fotókat róla.
A másik fiúval is sikerült kettesben lennem kicsit. Fel tudtam frissíteni összességében benne az evangéliumot, úgy vélem.
Visszafelé egy teljesen elektromos BMW-vel hozott haza az egyikőjük. Jó volt.

Ismét tartalmas volt a 2 nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése