Az igazi misszió 7-12. nap
A szerdai nap ismét festéssel telt.
Végre befejeztem az egyik oldalt. Tök jól néz ki. Szép ez a tört fehér. Bízom benne, hogy amint szárazabb lesz az idő (4 napja esik), folytatni tudom.

Csütörtök ismét kajáltatás volt. Megint finomat főztünk. A narancssárga salátában volt a répa mellett szőlő is :) Kicsit szomorkás volt nekem a nap, de felvidított, hogy fogadták az emberek a szolgálatunkat.
El kellett hoznom egy csomó tejterméket a TINE nevezetű országos tejes cégtől kocsival.
Kaptak belőle elég sokat az emberek, akik jöttek enni.



Nagyon élvezem használni ezt a mosogatógépet. Németh Ági tuti örülne egy ilyennek a gyüliben :)




Csütörtök délután még elmentem vásárolni. Elhatároztam, hogy palacsintát fogok készeni a családnak. Hirtelen nem kalkuláltam azzal, hogy aznap lesz a következő házi csoport, de nekik is készítettem. (Eritrie-án és Sri Lankán úgy sem ismerték eddig a magyar palacsintát). A receptet Gábor barátomtól kaptam még mikor itt volt. Ez az eddigi legjobb, amit próbáltam. 72 db-ot sikerült összehozni. Ja és még Oslóból is jött egy vendég házaspár a hétvégére. Ők is ettek belőle. Tehát szuper alkalom volt a magyar receptek hírét öregbíteni.
Megemlíteném, hogy nem hangozhatott el angol szó, amíg itt volt a házaspár :) Muszáj volt norvégul beszélnem velük. Ez volt a megállapodásunk :) Izgalmas volt. (na jó, néha kisegített a család angolul...)

Péntek nagyon laza volt. Csak punnyadás. Itthon voltam egész nap.
Szombaton egy magyar-norvég házaspárral voltam a közeli bevásároló központban. Nagyon szeretem őket. Vásároltunk, ettünk, fagyiztunk. :)
Vasárnap délután elmentem abba a gyülibe, ahova már régen el akartam nézni. A környék legnagyobb (leghatalmasabb) gyülekezete. Szerintem tuti beférnek 1000-en.


Hétfőn napközben az egyik gyülis néninek segítettem a kertet rendbe rakni. Egy komplett fát kellett arrébb ültetni. :) Izgalmas volt. Ezután a bokrot kellett "egyenesbe" hoznom.
Délután pedig a hétfői evangelizálós estén vettem részt. Volt ismét kajálás. Csirkeszárnyat lehetett enni. Emellett a bizonyságaikat tudták megosztani a volt drogosok, alkoholisták. Valamint az éneklés, dicsőítés volt szerves része az alkalomnak.




Egy kis videó az esti evangelizációs estéről.
A videóért kattints ide: https://youtu.be/RPBlyYCbA9s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése